Brumm! Brumm!
„… Az orrom fekete, különben barna vagyok, mint minden rendes mackó. A nevem Brumi. Idáig az erdőben laktam…”
Bodó Béla: Brumi Mackóvárosban című könyvének bevezetőjében mutatkozik így be a kis medvebocs. Kislányként találkoztam vele először, majd felnőttként elevenítettem fel ismét a barátságunkat. Vele vesztegettem meg a közvetlen családomban élő nyolc gyereket. Fiúkat, lányokat. A legkisebb egy éves, a legnagyobb már tizenkilenc.
Az akciót általában három és fél éves korukban indítottam. Most, a kisebbeknél már önműködő. Magnóra olvastam fel a mackó-világirodalom legkedvesebb és legnépszerűbb könyvei közé tartozó BRUMI – köteteket, s amikor a legnagyobb volt a ricsaj, a veszekedés, amikor már nem tudtam mit kitalálni: bekapcsoltam a készüléket.
Rögtön csend lett. Miközben a medvebocs barátok izgalmas kalandjait hallgatták: rajzolgattak, festegettek. Számítógép, televízió eszükbe sem jutott!
Amikor Dani manduláját vették ki , egyetlen kérése volt szüleitől: vigyék be hozzá Brumit - a kórterembe. A többi kis, beteg lurkó szívébe is beköltöztek a mackó történetek.
Bodó Béla, a könyv írója rajongott a gyerekekért, noha neki nem voltak. Újságíróként egyszer, egyetlen nyomdahiba miatt háromnegyed éves börtön büntetésre ítélték. A Népszava ügyeletes szerkesztőjeként érte a hír: meghalt Sztálin. Valami oknál fogva, véletlenül ez így jelent meg az újság címoldalán: „Mély megrendeléssel fogadtuk Sztálin elvtárs halálát”.
Személyesen is ismertük őt, ugyanis édesapám munkatársa volt az 1956.december 24-én induló első, magyar bulvárlapnál, az Esti Hírlapnál. Nem akármilyen lap volt ez akkor! Remenyik Zsigmond írt oda tárcákat, s Kellér Dezső testvére, Kellér Andor – aki többek közt a Bal négyes páholy című regényt írta - volt az olvasószerkesztő. Bodó Béla pedig a másik olvasószerkesztő. A papám pedig a főszerkesztő. A szakma legkiválóbbjai írták az újságot.
A mi családunkban pedig születtek a gyerekek. Három összesen. És emlékszem, amikor később, kislányként felvettem a telefont, ezt hallottam: „Halló, itt az öreg medve”. És ez a kedves-drága Medve bácsi így dedikálta az egyik Brumi kötetét: „a gyerekeknek, hogy szeressenek engem”.
A magnókazetta már meglehetősen elnyűtt. Októberben CD-n jelenik meg a „Brumi mackóvárosban”! A gyerekeknek…
Biztos jó lesz, mert kellemes a hangod! Én H. Zsófi barátja vagyok :)
2007-09-29 16:21:45
már annyiszor próbáltam ide hozzászólni, de nem megy át :(
2007-09-23 12:29:43
Valamiért nem jelent meg a beírásom. Elég hosszúra sikeredet nem írom be mégegyszer. A lényeg annyi, hogy nagyon örülök, hogy gyermekkorom egyik legszebb meséjét újra elővették és, hogy mostmár "modern" formában is megvásárolható. Annak is meg végkép örülök, hogy mindezt kedves Júlia közreműködésével hozták létre. Nagyon nagyra tartom az újságírónőt.
2007-09-15 09:43:43
Baló Júlia ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.
Szerkesztő, műsorvezető.
2011-04-02 12:56:46 Lac Nemrég egy szomorú Kaliforniai esemény után összefutottam Richard Burtonnel. Mikor megtudta, hogy magyar vagyok, Ön iránt érdeklődött...
2009-06-24 00:13:35
Béres Zoltán
Üdvözlöm!
Latinovits könyvével kapcsolatban szeretnék Önnel beszélni!
2009-03-24 07:07:54
M. imre
Jó napot
2009 Apr.23 án a Mocca ban megneztem a riportot.Fel keltette az érdeklődésemet.Szeretném felvenni önnel a kapcsolatot.Üdvözlöm Imre
2009-02-09 10:36:56
Cseho László
Kedves Baló Júlia!
Az én szememben Ön "a"
legkedvesebb női média-
személyiség, ugyanakkor
sajnos már évek óta nem látom sehol sem
felbukkanni kedves
személyét.
Bennem van a hiba?
Nem a megfelelő csatornákat nézem?
Ezekben a napokban mi
az Ön (önmaga által is
legjobbnak tartott)
saját műsora és melyik
adó melyik műsorában kellene azt megtalálnom?
Megköszönnék egy választ!
Jó egészséget kívánva,
Üdvözlettel,
Cseho László Kiskőrösről
2008-12-12 19:44:36 Orsolya Kedves Julia vagy barki aki ezt olvassa! A (azt hiszem a legujabb) Puder konyvben olvastam egy receptet, melynek segitsegevel rovid ido alatt lehet leadni par kilot egeszsegesen. A kaposztaleves recept. A konyv sajnos most nincs nalam, ezert megkerek valakit, hogy irja meg nekem a pontos receptet. Koszonom elore is, es nagyon tetszik a konyv!
2008-11-21 10:50:14
Beus
Drága Júlia, megvettem a második Púdert is, nagyon, nagyon jó! De nem volt hirdetve, tök véletlen láttam meg egy aluljáróban a könyvesnél.Köszönöm az új élményt!
Többiek: én az Árpád-hidi aluljáróban vettem,de biztosan másutt is kapható.
2008-11-02 21:08:45 ROBE Szeretném elolvasni a Puder c. könyvet, kapható e ?
2008-11-02 21:00:45
Barbara
Kedves Júlia!
Keresem könyvét a Púdert.Hol kaphatnám meg?
2008-11-02 20:30:56 Halász Magda Üdvözlöm Kedves Júlia!Keresem A Púder címü könyvet. Hol lehet kapni?
2008-03-14 11:17:45 Váradi Attila Kedves Júlia, láttam az Ónnel készült 1 órás tv-interjúfilmet, amelyben Gáspár Sándor színművész olyan szépen beszélt Ónről. Igazán színes, izgalmas, érdekes az életúta! Annyira tetszett a beszélgetés, hogy az ismétlését is megnéztem! Tetszik a gondolkodásmódja, humora és az életvitele. És a nóiessége is. :)))
2008-01-08 11:17:18 Kövesdi Zoltán Júlia! A Brumi Cd - élete legjobb alkotása! Két -4, és 7 éves - gyermekemmel eddig megőrültem egy hosszab autóúton - verekedtek,tépték egymást.A Brumi CD óta csönd van hátul!!!Nekem is tetszik.Zseniális! :)
2007-12-24 09:53:18
Ági
Kedves Júlia!
Ezuton szeretnék önnek Kellemes Karácsony Ünnepeket és Boldog Új évet Kívánni!
u.i.:remélem azért nem felejtett el minket és ír még ide a blogjába.
2007-11-20 13:53:14
Szabó Kriszta
Hol tudod beszerezni a CD-ét? Ki a kiadója?
K.
2007-11-20 12:36:24 Timi Szia Juli,olyan jó volt ma reggel látni téged az RTL-en!!!Elhallgattam volna még egy ideig, amiket mondasz a férfi-nő témában :)))Egész jó kedvem lett!
2007-11-14 13:11:37 Robi Szia Juli, megint láttalak a TV2 Mokkájában! :) Tetszettél, és az is jó volt, amit mondtál :)
2007-11-03 13:05:45
Hídvégi Péter
Szia Juli, láttalak az RTL Reflektor műsorában.
Izgalmas nemcsak a külsőd, de az egyéniséged, a gondolatvilágod is!Én - 28 évesen - az ilyen nőket gondolom kortalannak.Ha kereskedelmi csatorna műsorigazgatója lennék: azonnal leszerződtetnélek!!! :))) Bírom a humoroadat, napsütéses lényed...Nálunk,otthon az egész család kedvel téged.
2007-11-02 12:10:16 módis ferencné Nagy örömmel fedeztem fel a hon lapon.Már régen lattam a tv,kár.Az ön kálváriája nem egyedi.Most képzelje el aki egy egyszerű mezitlábas reklamálóval,ha ismert emberrel igy lekzelően bánnak.Meg kellene probálni a fogyasztá védelmieknél.
2007-10-31 17:15:57
Lívike
Kedves Júlia!
Örülök, hogy az utóbbi időben többször is lehetett látni a tvben. Egy pár hete a mokkában, most meg a reflektorban. Remélem most nem tűnik el a képernyőről.
Csak egy kérdés ki volt az a kis fiú, akivel a reflektorban játszott? Úgy tudom önnek nincs gyermeke.
2007-10-30 14:24:21 R.TOMI Szia Juli, láttam ma reggel a filmösszeállítást rólad az RTL-en, a Reflektorban. Nagy arc vagy!!!
2007-09-29 16:16:16 Hévizy Zsófi Nahát juli! Te mindig meg tudsz lepni :)Kíváncsi vagyok a Brumi - CD-re :) És: Te tudtad, hogy a Mozgókép és média oktatás című tantárgyhoz ajánlott szakirodalom az Interjúk világsztárokkal című köteted?